– Jack! Jack! – Valaki a
nevemet kiabálta.
Egy lány.
Megfordultam. Egy jégbe fagyott
terem közepén álltam, ami igen előkelő helynek tűnt még így is. A fal mellett,
közvetlenül velem szemben, két királyi trónus tűnt fel. Minden jéggel volt
borítva.
– Jack! – kiáltotta újra a
lány. És végre megpillantottam.
Hosszú szőke haja befonva pihent a
jobb vállán, rajta picike hópelyhekkel. A szeme kék és fagyos, mint a jég, ami körülvett mindent. A ruhája egy báli ruhára hasonlított, kék volt és úgy nézett ki, mintha megfagyott hóból lenne. A cipője, ha jól láttam, szinten jégből volt.
Megállt tőlem karnyújtásnyira.
–
Jack... te vagy az? – kérdezte elcsukló hangon.
Kinyitottam a szám, de nem
tudtam válaszolni.
Olyan szép volt, hogy
elfelejtettem levegőt venni. A leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam.
Fogalmam sem volt arról, hogy
hogyan jutott be ide, hiszen az ajtó is be volt fagyva, de nem is nagyon
érdekelt. Minden vágyam az volt, hogy csak nézhessem őt, és hangtalanul
gyönyörködhessek benne.
Még mindig kérdő tekintettel
nézett rám, pedig az arcán látszott, hogy tudja a választ.
Bólintottam, bár ötletem nem
volt, hogy honnan tudja a nevemet.
– Istenem... olyan rég nem
láttalak – suttogta és könnycseppek folytak le az arcán, amik aztán jéggé
fagytak, és koppanva értek földet.
Szerettem volna megölelni a
lányt, de nem tettem. Attól féltem, hogy ha hozzáérek kiderül, hogy egy
szellem, vagy csak egy délibáb.
– Ismerjük egymást? –
kérdeztem rekedt hangon. Amint megszólaltam, halványan elmosolyodott, de rögtön
utána vissza tért rá a szorongás.
– Igen. De úgy sem emlékszel
rá.
Valami miatt én is szorongani
kezdtem.
– Mi ez a hely? Hol vagyok? Hogy
kerültem ide? – tudakoltam meg a lánytól mélyen bele nézve a szemébe. Ő
tartotta a szemkontaktust.
– A hely neve Arendelle. Az én
királyságom. Itt éltél te is velünk amíg... – itt elhallgatott, majd másról
kezdett el beszélni. - Nem vagy itt igazából. Ez csak egy álom, egy varázslat,
amit a trollok segítségével tudtam létrehozni. Csak így tudtalak megkeresni, és
üzenni.
– Üzenni? Mit? – kérdeztem
egyre zavartabban. Trollok? Arendelle? Királyság?
– Azt, hogy vesztésre állunk.
Könyörgök, próbálj meg emlékezni! Csak te láttad a választ. Nélküled...
elvagyunk veszve – mondta sírva. – Nem tudom irányítani. Nem tudom irányítani
az erőmet. Anna fogságba esett, és hiába jönnek egyre többen segíteni, Szurok
túl erős.
Szurok.
Egy halvány név derengett
fel.
– Szurok Sötét? – kérdeztem.
– Igen! – bólogatott hevesen a lány.
– Látod megvannak még az emlékeid! Szurok nem az alaposságáról híres. Csak
koncentrálj, és vissza kapod őket.
Hirtelen óriási remegés rázta
meg a termet. Megtántorodtam. A lány el is esett. Oda ugrottam hozzá, hogy
fölsegítsem. Megcsapott az illata. Annyira ismerős volt, és mégis... olyan
halvány. Felsegítettem. Megragadta a vállamat.
– Menned kell, Jack! Mindjárt ide
érnek. Ha megérkeznek, fogságba ejtenek minket is, és elküldenek oda, ahová te
is kerültél. Jegyezd meg, Jack! A te feladatod, hogy megkeress, és emlékeztess
minket. Tudom, hogy képes vagy rá. Szurok nem hiába téged küldött el először.
Újabb remegés. Az arca csak
pár centire volt az enyémtől. Láttam, hogy a számra néz, és nyel egyet. Majd
vissza nézett a szemembe.
– Bízunk benned, Jack Frost!
Én is bízom benned. Te vagy az én hősöm.
Homályosodni kezdett.
Megrémültem.
– Ne! – kiáltottam. – Nem
akarlak itt hagyni! Megölnek!
– Nem – rázta meg a fejét. –
Túl fontos vagyok ahhoz, hogy megöljenek.
Az ajtó felé fordult. Már
alig láttam az arcát.
– Hogy hívnak? – kérdeztem
még gyorsan. Visszafordult, és kis habozás után válaszolt.
– Elsa.
Még pont láttam, hogy
betörik a befagyott ajtót. De aztán minden eltűnt, és felébredtem.
Ez volt az első álmom
Elsával, és akkor rögtön ígéretet tettem neki.
Meg fogom menteni őket.
Ez lenne hát a bevezető! Remélem elnyerte
tetszéseteket. Ha érdekel titeket a folytatás, akkor pillantgassatok az oldalra,
mert nem tudom pontosan mikor tudom kirakni az első részt.
Puszi! D.Sári
